2015. február 22., vasárnap

RR9 - az utolső kendő

2014-es RR9 
 Canadahun kreatív forumán szervezett vándohímzés utolsó kendője.
Januárban készült el kicsit késve.
Egy szálas munka volt ez is, hát nem volt könnyű.
Decemberben és januárban három ilyen egyszálas munkám is volt,
és azt hiszem meggyőzőtt róla, hogy nem ideális
és nem hálás dolog RR-ben ilyen technikával varrni. 
Legalább is nekem, mert nem sikerül olyan szépen, ahogy szeretném.


2015. január 2., péntek

RR-2014 ősz

Két kendő is járt nálam decemberben, mindkettő nagyon aprólékos munka volt, 
Nem is tudom milyen méretű a hímzővászon, de nagyon apró öltésekkel készült.

Még jó, hogy a múlt tavasszal beszereztem egy szuper nagyítós lámpát. :)






2014. december 30., kedd

Hazaérkezett!

Variétés lavandes - Lucas creation

Sok képet készítettem, sajnos a színek szokás szerint nem tükrözik az eredetit.

Az anyag natúr DMC aida.

Sikerült a gyári jelölést is kimosni tegnap, úgy tapasztaltam,
 hogy minél melegebb a víz, annál jobban oldódik.



















Őszi RR

Ma reggel egy fázisfotót hoztam, jól kezdődik a nap!
Már október óta nem láttam a saját kendőmet 
a facebookon indított vándorhímzésben 
ma végre láthattam, hogy hol jár, és hogy alakul.

Ime az elmúlt három hónap alatt elkészült részletek: 












2014. december 19., péntek

Pour mon petit faon


2015 - ben egy lassú RR-be neveztem be.


Párhuzamosan halad majd az év nagy részében
 a facebookos ősszel indult RR mellett.


Egyéni minták lesznek itt is, két hónapos postázási határidővel, és hat fővel.
Kismamáknak - gyerekes anyukáknak indult, és eleve lassú RR-ként lett meghirdetve,
mindjárt két csapat is összejött a Canadahun fórumán.
A mintaválasztásban is a gyerekeknek való témák lesznek.

Az enyém újra egy sampler lesz, nem igazán RR-nek való,
nem lehet könnyen felosztani.
Már régóta a szívem csücske ez az ABC-s sampler.
Veroniqe Enginger minta




RR9 - Levendulás sampler



Elkészült hát a saját kendőm is, még nem érkezett haza, de képet tudok mutatni!
Már nagyon várom, és legközelebb megmutatom milyen lett bekeretezve.





Remélem, hogy majd szépen kijön a DMC aidából a gyári jelölés!

Adventi ajándékozás - Belinda Világa


Ma átvehettem végre a postán az ajándékomat, amiben csodás meglepetéseket is találtam!
Köszönöm Erika!



2014. december 15., hétfő

RR 9 - az októberi és novemberi munkáim

Az utóbbi hónapokban ezeket a mintarészeket készítettem az egyéni RR.ben

Októberben egy virágos ágacskát hímeztem.

 Azóta el is készült a teljes kendő.


Novemberben egy évszakos sorozat részletét - 


 Így néz ki a teljes nyári ablak.

2014. december 14., vasárnap

Adventi ajándékom


Belinda Világa - Adventi ajándékok sorsolásán 
Era SK gyönyörú szívecskéit én kapom.



A mai napon az én ajándékomat is meg lehetett kukucskálni,
holnap kerül kisorsolásra, már én is kíváncsian várom, hogy kié lesz?
....a szerencsés pedig lencsilány :)



2014. december 7., vasárnap

Eva Rosenstand - Villow Herb and Chicory ER 13-296

Most csak egy fázisfotót mutatok.
Belekezdtem ebe a csodás mintába: 

Van a levélben két terület, ami valahogy színben nem áll össze, pedig elméletileg a fonalkód rendben van, mégis furcsa nekem.

Azon gondolkodom hogy vajon érdemes lenne-e élni az alkotói szabadsággal, és változtatni.

Mutatom, bekarikáztam:







2014. november 29., szombat

Adventi ajándéknaptár és kulcslyukjáték





Jelentkeztem Belinda Világában az adventi ajándék játékra.
Véletlenül bukkantam ma reggel az oldalra a facebookon. 
onnan pedig tovább a bloghoz.

A játék lényege, hogy mind a 24 résztvevő Belindával együtt felajánl egy ajándékot.
Az ajándékok közül minden nap egyet sorsol ki Belinda! 
Azután természetesen sor kerül a postázásra is.

Ráadásul a sorsolásokkal párhuzamosan megkukucskálhatja mindenki a következő napi ajándékot.
Bárki tippelhet, hogy mi lesz a következő ajándék,
Ha sikerül szó szerint megnevezni, akkor részt vesz egy végső nyereménysorsolásban.

További részleteket itt olvashattok:

Lelkesen jelentkeztem, az ajándékötlet is azonnal megszületett.
Remélem tetszeni fog.

Most éppen ismerkedem a többi résztvevők blogjával. :)
Biztosan sok szép alkotást látok majd!

2014. november 10., hétfő

Eva Rosenstand - Villow Herb and Chicory ER 13-296

"A következő botanikai tanulmány"

Nagyon szeretem a mezei virágokat - gyógynövényeket. Gyermekkorom óta az egyik legkedvesebb számomra a katáng. Nemrégiben találtam rá erre a mintára, és megrendeltem hozzá a fonalakat, és a vásznat (fehér Hubert hímzővászon).


Sajnos nem találok hozzá jobb felbontású képet, de így is látszik, hogy milyen szép.




A virágok

 erdei füzike - willow herb (Epilobium angustifolium)






és katáng - Chicory (Cichorium intybus) 










2014. november 6., csütörtök

2014. november 1., szombat

RR- 2014 ősz (facebook csoportban ) Renato Parolin

Az újabb kendő ami hozzám érkezett ebben az RR-ben.
Még eddig sosem hímeztem Parolint, bár nagyon tetszenek a mintái.

Érdekes feladat egy közös hímzésben koszsorút készíteni.
Nagyon gyorsan elkészült, a második ágacska az én munkám.
Pihentető volt, már csak azért is mert monokróm, amit egyébként is nagyon szeretek.


2014. október 13., hétfő

RR- 2014 ősz (facebook csoportban ) - indulás október elején :)


Tidewater Originals-Lighthouses Here And There



A most indult őszi RR első kendőjére világítótoronyt hímeztem.





2014. szeptember 28., vasárnap

RR9 - szeptember - gombák

A szeptemberi kendőn gombát hímeztem,
nagyon gyorsan elkészültem vele, csodás színei vannak !







2014. szeptember 27., szombat

RR9 - amit a nyáron én hímeztem mások kendőire

Június - Bertáné kendője 



Július - Evelyn kendője



A mintarészlet szabadon választható volt,nem sorrendben készültek a hónapok.
Így nekem jutott a február, júliusban - és a krókuszkák
Nagyon jó volt hímezni, kellemesek a színei.

Augusztus - Reni kendője :


A csapat gyorsaságáról már többször íi írtam, ennek köszönhetően az első kész kendőt máris bemutathatom, már szeptemberben készen lett az a kendő amivel én kezdtem a ezt az RR-t