2013. január 2., szerda

The Drawn Thread - A Year of Flowers - Január


Mivel befejeztem a termésnaptárt és itt volt a téliszünet, hát én sem álltam meg, hogy ne kezdjek bele.
Bár variáltam az anyagokkal, nem volt itthon megfelelő.
Azután megrendeltem a fonalakat (én is venus-t) De nem bírtam ki!
Azután elkezdtem egy anyagot kávéval megfesteni, így lett a natúr DMC 25 ct-os vásznamból, aminek sosem tetszett igazán a sárgás színe - bézs.
Úgyhogy most itt tartok:

A virágokat három szállal hímeztem a 25-ös anyag miatt, úgy éreztem kell ennyi a megfelelő fedéshez.
A virágok neveinek színében is bizonytalan vagyok, de arra gondoltam, hogy legyenek tarkák, és a nevek a keret alatt talán egyszínűek.
A keretet viszont átterveztem blackwork öltésekkel, nem túl szélesre, de azért látványosabb, egy kicsit romantikusabb csipkehatást  szerettem volna.
Így született a gondolat - legyen zsinór szerű keret és apró levelek.
A keret miatt a munka elég sok lesz, a januári minta és a 12 keret jelen állapotában is majdnem elfogyaszt egy egész fonalat ebből a sötétzöldből. A teljes keretet kihímzem- e vagy csak ezeket a sarkokon lévő leveleket?
Még nem döntöttem el, lehet, hogy a végére hagyom, és akkor döntök majd.  Majd még kitalálom. :)


1 megjegyzés:

Eliz írta...

Szia, nagyon szép lesz . Körbejár, vagy bárki készítheti. Amiért már kerestelek az a lakcimed. Mivel te vagy a PIF játékom egyetlen győztese el szeretném küldeni az ajándékod.Már írtam neked , de sajnos nem jött válasz. Az ajándékot most kb. 2-3 hónapon belül tudom küldeni mert Németországban tartózkodom. Üdv.Eliz